A Türr István múzeum helytörténeti gyűjteménye

A bajai múzeum születése, fejlődése része annak a folyamatnak, mely a magyar múzeumügy egészére jellemző, s elválaszthatatlan azoktól a történelmi körülményektől, melyek nemcsak Észak-Bácska, hanem az annak sorsát tükröző múzeum életét is meghatározták.

A nemzet múzeumát 1802-ben alapították Pesten. Vidéken – elsősorban a megyei központokban – a kiegyezést követő és a millennium körüli időszakot nevezhetjük a múzeumalapítások korának, s ehhez, a számszerű növekedés tekintetében, csak az 1945 utáni évek mérhetők. A legterméketlenebb szakasz a két világháború közötti, nagyon kevés múzeumot szerveznek, s a bajai ezen kevesek közül való, s ebben a Megindultak a tárgyalások a bajai takarékpénztárral a Latinovits utcai épületrész bérbevételének feltételeiről;" s a megállapodás augusztus közepére meg is történt. A város mérnöki hivatala által elkészített helyreállítási költségvetés közel 39 ezer Ft-ra rúgott.  Ez az összeg egyenlaő rányban oszlott meg amegye, a város és a Szabadművelődési Felügyelőség között. A Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége 2000 Ft rendkívüli segélyt utalt ki a múzeum legszükségesebb felszerelési tárgyainak beszerzésére, a munka mihamarabbi megkezdésére. A Főfelügyelőség képviselői meglátogatva a múzeumot, ígéretet tettek további munkájának segítésére.  Ezután a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízottjai bajai tartózkodásuk idején tárgyaltak a város és megye vezetőivel a múzeum további sorsáról.

Az 1947-es év második fele olyan eredményeket hozott, melyek minden reményt megadtak arra, hogy a múzeum valóban Baja, de egyben a megye kulturális és tudományos életének meghatározó intézményévé legyen, s a rövid idő alatt olyan események történtek, amilyenekre az alapítástól eltelt tíz év alatt hiába vártak.

A fontos szervezési munkák mellett Takács Endre és segítői - Bárdos Ferenc, Miskolczy Ferenc - a gyűjtemény folyamatos gyarapítását is végezték. Ehhez a megye anyagi támogatását is kérték, mert - mint azt a múzeumvezető megfogalmazta - "a kallódó és veszendőbe indult bácskai kultúrértékek fillérekért megszereehetők.” Összehívták a természetrajz szakos tanárokat, hogy segítségüket kérjék egy "természetrajzi" gyűjtemény létrehozásához. Egy ilyen megvalósítására már Borsay Jenő is gondolt, de sem akkor, sem később nem valósult meg.

A várostörténeti anyag bővült Mészáros Lázár családjának levéltárával, melyet 1947-ben, 2000 Ft-ért vásároltak meg. A képzőművészeti gyűjtemény 1945 és 1950 között 359 darabbal szaporodott. 1949-ben a felszámolás alatt lévő Bácskai Takarékpénztár Rt. tulajdonában lévő 25 kép és 4 rézkarc került letétként a múzeumba, sebből 19 megvásárlását engedélyezte is a minisztérium. Ezek között Barabás Miklós, Nagy István, Tornyai János, Iványi-Grünwald Béla alkotásai is szerepeltek." Szárnos szép darabbal növelte a néprajzi tárgyak számát Déri György - Déri Frigyes testvére - gyűjteményének Bajára került töredéke. Ennek a gyűjteménynek a megszerzésére már Borsay Jenő is gondolt. 1939-ben levélben fordult az alezredeshez, s kérését azzal indokolta, hogy Baja megfosztatott már egy Déri-adománytól, és talán ennek a gazdag anyagnak birtoklása rábírhatja a kormányhatóságokat a múzeum anyagi támogatásáta. Mint írja: "egycsapásra szerelhetnők le a felső körök ellenkezését, lenne kultúrpalota, múzeumunk egycsapásra a jónevű és elismert intézetek sorába kerülne. Azonban ez a gyűjtemény is, pontosabban legnagyobb része, Debrecennek jutott, s Déri Györgyné férje végakaratának megfelelően a tárgyak egy kis részét Bajának ajánlotta fel.

Nagy munkát jelentett a könyvtári anyag rendszerezése, hiszen közel 40 000 kötet könyv volt 1950-ben a múzeum épületében, ezek között a ferences rend 19 000, a ciszterci rend 3000 kötetnyi anyaga ömlesztett állapotban. A múzeumi könyvtárból vált ki a Városi Közkönyvtár, önálló helyiségekben, önálló költségvetésseI kezdte meg munkáját. 1950-ben kezdtek hozzá a könyvek szétválasztásához, a múzeumi munkához szükséges példányok azonban itt maradtak.

Takács Endre a jugoszláv restituciós igények kapcsán a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségének írt levelében megkérdezte, hogy miként lehetne a volt Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat múzeumának gyűjteményét visszakérni. Ez az 1948-ban írott levél vetette fel utoljára ezt a gondolatot, választ azonban nem kapott rá.

A múzeum háború utáni első és látványos bemutatkozása a '48-as centenáriumi kiállítás, s ekkor vette fel a "Bács-Bodrog vármegye és Baja város Mészáros Lázár Múzeuma" nevet, ez volt egyben hivatalos megnyitásának időpont ja is. Egy évvel később, március 31-én nyitották meg az emeleti öt helyiségben a Modern Képtárat.

A jelentős események és történések ellenére a múzeum jogi helyzete továbbra is tisztázatlan. Jól bizonyítják ezt az érkező levelek megszólításának változatai; hol a "múzeumvezetőség" , hol pedig csak a "várostörténeti és képzőművészeti gyűjtemény" vezetősége a címzett. Takács Endre többször is felhívta a város és az országos felügyeleti szervek figyelmét a felemás állapotra:

"Arról sem kaptunk értesítést, hogy a közgyűjtemény jellegével fel vagyunk-e ruházva vagy sem. Csak a rendelkezésekből hozzánk érkező  érezzük ki, hogy - ha nem is jogi formák szerint -, de valami hallgatag besorolás szerint mégis a közgyűjtemények közé veszi a Felügyelőség a bajai múzeumot. Igaz, hogy amikor a közgyűjtemények igazgatóinak értekezlete volt az államosítás kérdéseinek megtárgyalására - gondolom Szekszárdon -, mi nem kaptunk meghívást."

A közgyűjteménnyé nyilvánítás végül is 1949-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendeletével megtörtént, Ekkor nyílt lehetőség arra, hogy mint közintézmény pályázatot hirdessen "segédőri" állásra. A múzeum eddigi munkatársai közül senki sem volt szakképzett muzeológus, valamennyien tiszteletdíjasként, főfoglalkozásuk mellett tevékenykedtek. Borsay nyugdíjas Jenő, Bárdos Ferenc, Bácskai János György, Hódsághy Béla, Miskolczy Ferenc tanár, Takács Endre városi főlevéltáros volt. Egy szakképzett muzeológus munkába állása legalább egy tudományterület következetes művelését, határozott kutatási irányát jelenthette.

Fontos eseménye az 1949-es évnek, hogy az épület Deák Ferenc utcai emeleti részével növekedett a múzeum területe, a termek sora,s ez döntően Takács Endre érdeme. Azonban így sem lett összefüggő épületrész mert ezek közé más intézmények hivatali helyiségei ékelődtek. A főtérre néző  megszerzésévei meg lehetett volna oldani ezt a problémát, de ez sem az akkori, sem a későbbi próbálkozások során nem sikerült. A Béke tér felé nyitás ugyanakkor kedvezne a kiállítások látogatottságának is történő .

A múzeum életének 1949-cel lezárult az a szakasza, amelyben a megteremtésére irányuló kísérletek után az alapításról szóló határozat született, valamint a gyűjtemény csíráinak létrehozása történt meg. Az 1950-nel induló új korszak lesz az, melyben a bajai múzeum valóban múzeummá, Észak-Bácska történelmének és megőrző, ezeket feldolgozó és bemutató tudományos és kulturális emlékeit gyűjtő 37 évben már nem első folyamatossága lesznek az intézménnyé válik. A következő  meghatározók. Ehhez az államosítás teremtette meg az alapot, mely egységes és központi irányítás alá helyezte - az egyházi kezelésűek kivételével- az összes múzeumot. A bajai is egy országos szervezet része lett, s további életét ugyanazon, bár korszakonként változó irányelvek szabályozták, mint a többi vidéki múzeumét. Egyéni arcát kutatási területének sajátos történelme, valamint az itt folyó munka jellege és színvonala határozta meg, mely nagyban a múzeum tudományos dolgozóinak tevékenységétől függött, és függ ma is.

Az új múzeumszervezet állomása a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának létrehozása, kiépítésének első  életét is amely átformálta a múzeumok belső . Lehetővé tette a gyűjtemények bővítését, s ez jelentősen enyhített a muzeális anyag vásárlások útján történő  gyarapításának esetlegességén. A múzeumok számára biztosította az anyagi fedezetet restaurátor-műhely felszerelésére, a műtárgyvédelem a múzeumi munka fontos részévé válhatott.

E kétségkívül nagy eredmények mellett a túlzott központosítás nem volt képes a helyi igények megfelelően gyors tudomásul vételére, ezenkívül az ötvenes évek mennyiségi szemlélete a tervteljesítések és munkaversenyek béklyóival korlátozta is az új lendülettel megindult kutatásokat. A lehetőségeket és eredményeket, ugyanakkor a kívülről kényszerített feladatvállalásokat egyszerre tükrözi a bajai múzeum 1950-es munkaversenyre jelentkezése.

"Az ötéves terv végrehajtásának nagy munkájából a bajai múzeum is ki akarja venni a maga részét. A munkaversenymozgalom gyakorlati értékével tisztában vagyunk, és a koreai események is arra ösztönöznek, hogy abba a nagy szolidaritásba, amelyben az egész békeszerető világ a Szovjetunió vezetésével eggyé forrott, mi is belekapcsolódjunk.

 

A múzeumok közöttí versenyben az alábbi pontok szerint kívánunk részt venni:

1. 3 időszaki kiállítás rendezése.

2. "Múzeumi esték" megrendezése természettudományi, történeti, régészeti és néprajzi, valamint ideológiai előadásokkal. Ahol lehet, vetítőgéppel is kívánjuk emelni az előadás érdekességét.

vezetésben

3. A megnyitott képzőművészeti gyűjtemény látogatóinak szakszerű  való részesítésében.

4. A teljes képzőművészeti anyag felleltározása az újonnan rendszeresített cédulákkal.

5. Egy korszerű és egyéni elgondolásokkal létesített néprajzi raktár berendezése.

6. Egy fotó-laboratórium berendezése. korszerű 

 raktározása.

7. Fényképkatalógus rendszeres vezetése, és az anyag megfelelő

8. Egy restaurátorműhely berendezése. (Ebből a célból már küldtünk munkáskádert a restaurátorképző-tanfolyamra.)

9. Ideológiai vonalon a Rákosi-pernek áttanulmányozása a múzeumi dolgozókkal. Minden múzeumi dolgozó kötelezi magát, hogy egy ideológiai munkát (Sztálin művei, Építjük a nép országát, Lenin művei stb.) áttanulmányoz, kijegyzetel, és közös megbeszélésen átadja munkatársainak.

10. A haladó szovjet irodalom, valamint az ideológiai művek terén való könyvbeszerzés tekintetében versenyre szállunk az ország összes vidéki múzeumaival.

A közművelődési tevékenység kiszélesítése (kiállítások, előadások, tárlatvezetések), a nyilvántartás korszerűsítése és áttekinthetővé tétele, a műtárgyvédelem biztosítása, valamint a fotó-laboratórium berendezésével a segédgyűjtemények egyikének meg teremtése a múzeumi munka megindulását jelentik. Ugyanakkor a kor dogmatikus, száma már egyszerre megmosolyogtató és megdöbbentő ólamai mutatják azokat az elvárásokat, melyek kénytelen-kelletlen teljesítése megnehezítette a múzeumok életét is. Az erősen didaktikus szándékkal bemutatott sok központi anyag a kiállítások népnevelő  elszürküléséhez, színtelenségéhez és egyhangúságához vezettek, pedig éppen ez a leglátványosabb közművelödési tevékenysége a múzeumoknak.

A Takács Endre által megkezdett főfoglalkozású muzeológus, Solymos Ede folyt múzeumszervezési munkát az első atta, aki 1950-ben került ide, még ebben az évben igazgatóvá nevezték ki, s két éves megszakítással (1954-1956) nyugdíjba vonulásáig volt az intézmény vezetője. Vele kezdődött el Észak-Bácska néprajzának következetes kutatása, ezen belül a dunai halászat tárgyi anyagának gyűjtése és feldolgozása. Ennek a munkának lett eredménye az egyedülállóan gazdag halászati gyűjtemény, mely a néprajzi anyag legteljesebb egysége. Tevékenységét már az 1951-ben nyílt Duna-kiállítás tükrözte, mely egyben a múzeum hivatalos megnyitója és névadója is volt. Ekkor kapta – jellemző módon felülről a Türr István Múzeum elnevezést. A indoklás kísérte: névváltoztatást a következő  "A múzeumügy fejlődésének jelen szakaszában szükségessé vált, hogy a múzeumok eddigi elnevezését felülvizsgáljuk, és megállapítsuk vidéki múzeumaink új elnevezését, amely elnevezés a gyűjtemény anyagának és a helyi történeti hagyománynak méltó kifejezője. Ennek értelmében a vezetése alatt álló múzeum a Türr István Múzeum, Baja nevet kapta."

Ezen kitételek alapján nehéz megmagyarázni, hogy a régi név miért nem volt elfogadható, hiszen Mészáros Lázár és Türr István egyaránt Baja nagy szülöttei, a 48-as forradalmak főszereplői. Talán a forradalmi internacionalizmust megtestesítő Türr István jobban megfelelt a kor értékszemléletének, mint a Petőfi által kigúnyolt “nyakravalós" Mészáros Lázár.

Takács Endre távozása után - 1950-ben kinevezték a soproni levéltár igazgatójává - Solymos Ede egyedül látta el a múzeumi munkákat. 1954-től 1956-ig, aspiránssága idején, átmenetileg megvált a múzeumtóll, s ez idő  több muzeológus is dolgozott itt, igaz nem egymás mellett, hanem egymást váltva. 1954-ben és 1955- ben Frank Jánosné művészettörténész lett az igazgató. Ekkor került ide Zalotay Elemér régész is, mindössze egy évig volt a múzeum munkatársa, bár nevével 1958-ig még találkozunk, mert besegített a régészeti munkákba.

Frank Jánosné távozása után - ekkor már Manga Jánosné néven szerepelt - Kiss György régész vette át a vezetést, szintén csak rövid időre. Ez alatt a két év alatt Bármunkatársként Bellosics Flóra külső  a néprajzi tárgyak gyűjtését végezte. A gyakori személycserék miatt zökkenőkkel teli időszak legjelentősebb eredménye, hogy kialakították a raktári rendet, és Manga Jánosné egyik jelentésében elmondhatta: a teljes gyűjteményi anyag restaurált, konzervált.

Az ötvenes évek második felétől kezdve kedvezőbb körülmények között, új munkatársakkal indul újra a múzeumi élet. Solymos Ede 1957-ben újra átvette a múzeumigazgatói feladatkört, mellette is csak rövid ideig, Dankó Imre néprajzkutató kezdte meg munkáját, igaz ő  ezalatt rendezte a várostörténeti anyagot.

kiadványsorozat 1957-ben indult az a ma is élő , mely a múzeumban folyó kutatásokról ad számot, s célját akkor a következőkben fogalmazták meg: "A Bajai Türr István Múzeum Kiadványai tudományos igénnyel és ismeretterjesztő céllal jelennek meg. Baja város és környéke történeti, néprajzi. képző- és iparművészeti, műemléki, természettudományos kérdéseivel foglalkoznak.”

1958-ban két muzeológus került a múzeumba. Júliusban történt meg Kőhegyi Mihály régész, szeptemberben Lükő Gábor néprajzos kinevezése. Kőhegyi Mihály előtt már két régész is kutatása, lelőhelyeinek tevékenykedett itt, mégis vele kezdődött el a terület tervszerű  feltárása, így többek között Európa legnagyobb szarmata temetőjének ásatása.

Gábor 5 évig volt a múzeum Lükő  munkatársa, s gyűjtőmunkája számos tárggyal gyarapította a néprajzi anyagot, kutatta a sok terület dalkincsét, népzenéjét is.nemzetiségű 

Az intézmény történetében először Gábor távozása után fordult elő, hogy három muzeológusa is volt, s ez Lükő  majd csak 1986-ban ismétlődik meg újra. Ez alatt a több mint húsz év alatt Solymos Ede és Kőhegyi Mihály végezte a múzeumi munka egészét. Kettejükre hárult a segédgyűjtemények és a gazdátlan várostörténeti anyag kezelése, a tárlatvezetés, de a nyilvántartásban sem igen volt segítségünk. Hosszú időn keresztül a kalocsai és kiskunhalasí múzeum szakmai segítségét is végezték.

Jelentős változást eredményezett a múzeumok tanácsi kezelésbe vétele 1962-ben, mert enyhített a központi irányítás nehézkességén. A kiépülő megyei szervezet az országos irányelvek mellett megteremtette a helyi igények nagyobb mérfitékű gyelembe vétélét. Emellett javult a várossal való kapcsolat, egyre nagyobb szerepet kapott és vállalt a múzeum Baja közművelődésében. Megnőtt az iskolákban és más intézményekben tartott előadások száma. A tanácsi irányítás alá kerülés sem oldotta meg azonban a szakembergondokat, sőt fokozta is a múzeummal szemben támasztott növekvőigényeket, és ennek a két muzeológus csak igen nehezen tudott eleget tenni.

Az, hogy a múzeumban kevés ember dolgozott, kiszélesítette a restaurátor feladatait is. Raktár- és kiállításrendezések mellett többek között karbantartási munkákat is kellett végeznie. Veréb Béla 1951-től 1975-ig látta el ezt a munkakört, s nyugdíjba vonulása óta komoly problémát jelent az utánpótlás. Kevesen maradtak egy évnél hosszabb ideig, s előfordult, hogy hónapokig restaurátor nélkül volt a múzeum. Ennek az is oka, hogy kényszerűségből gyakran nem elsősorban a műtárgyvédelem a legfontosabb feladat.

Solymos Ede és Kőhegyi Mihály saját tudományterületén végzett munkája mellett várostörténeti kutatásokat is végzett. Solymos Ede Baja híres szülötteinek (Jelky András, Mészáros Lázár, Telcs Ede) életútjával foglalkozott, a céhes ipar és a kismesterséget tárgyi emlékeit gyűjtötte. Igen értékes a múzeumba került műhelyek anyaga.

Az új- és legújabb kor kutatása a második ötéves terv (1961-1965) irányelvei között hangsúlyos szerepet kapott. Ennek az elvárásnak a teljesítéséhez történész muzeológus alkalmazására lett volna szükség, ez azonban évtizedeken keresztül nem történt meg. Ezért ezt a feladatot Kőhegyi Mihály vállalta magára, de kutatta Baja és a környező alvak középkori törtérielmét is. Munkásságának eredménye számos tudományos feldolgozás és forráskiadvány, mindemellett numizmatikai, művelődés- és irodalomtörténeti publikációi is megjelentek.

A helytörténeti kutatásokat elősegítette a múzeum úgy is, hogy az ezzel foglalkozók szakmai irányítását is végezte, segítséget nyújtott a levéltári anyagok kölosönzésének lebonyolításában, hiszen Baja város levéltárát Kecskeméten őrzik, s ez tetemesen megnehezíti a kutató munkáját.

A múzeum tudományos dolgozói által végzett tevékenység számokban mérhető és kifejezhető eredménye a gyűjtemények növekedése. Solymos Ede 1950-ben kb. 8400 darabot számláló gyűjteményt vett át, ez 1960-ra több mint- 15 000-re nőtt; 1970-re közel 35 000, 1986-ban meghaladta a 66 000 darabot. Kecskemét után ez a megye legnagyobb gyűjteménye.

A növekvő árgyi anyag következtében a múzeum kezdte- kinőni meglévő helyiségeit, zsúfolttá váltak raktárai. Bár folyamatosan szabadultak fel a magánlakások, azonban még mai is több intézmény hivatali helyiségei találhatók az épületben. A helyhiány azonban nemcsak a raktározásban okozott gondokat, hanem az itt őrzött értékek bemutatását is megnehezítette. Az időszakos kiállításokra szolgáló egyetlen terem miatt a múzeum értékes és gazdag képzőművészeti gyűjteménye is csak ritkán kerülhetett a látogatók elé, pedig a múzeum történetén belül bizonyos fokig önálló életet élt a képtár hosszú ideig. Oltványi Imre 1936-ban képtárat hozott létre, s e mellé kapcsolták a múzeum ügyét. Nagy István özvegye olyan feltétellel ajándékozta férje festményeit, hogy azok egy állandó kiállítás keretében mindig megtekinthetők legyenek. Ezt a helyszűke miatt nemigen lehetett teljesíteni. A megoldást a Nemzeti Galérai által tett javaslat hordozta magában. Felajánlotta az ott őrzött Nagy István-képeket, de olyan feltétellel, hogy azok és a múzeumban lévők befogadására a város külön helyiséget biztosítson. Ezek a művek alkotják az 1985-ben megnyílt Nagy István Képtár gerincét. Igaz a tervtől a megvalósításig hosszú idő, 18 év telt el, de a volt Vojnits-kúriában valóban méltó otthont kaptak a képzőművészeti alkotások.

A kiállítóhelyiségek számának növelése érdekében a múzeum több javaslatot is tett. Az egyik egy polgárház megvétele volt, s ez egyszerre szolgálhatta volna egy jellegzetes bajai épület megőrzését és a raktározási gondok csökkentését is. Emellett Solymos Ede felvetette egy olyan halászati múzeum létrehozását, amely a halászat magyarországi kutatásának központja lett volna, s bár nagyobb beruházási igényű, mint a város által a hetvenes évek elsőfelében tervezett szabadtéri halászati kiállítás, de így a múzeum nemzetközileg is számontartott gyűjteménye megfelelő körülmények közé kerülhetett volna. Azonban a Mezőgazdasági Minisztérium és a Mezőgazdasági Múzeum támogatta terv sem valósult meg.

Sikerült ugyanakkor az Észak-Bácska terülegyiketén élő  nemzetiség anyagi kultúrájának bemutatása a Bunyevác Tájház létrehozásával 1979-ben, amit a város és a Délszláv Szövetség is támogatott. Berendezéséhez a múzeum is kölcsönzött tárgyakat, s 1985-ben került igazgatása alá.

A hetvenes évek közepétől megélénkültek a múzeum nemzetközi kapcsolatai. Kétszer (1975; 1983-85) mutatták be önálló kiállítás keretében a Bécs melletti Orth-ban a halászati gyűjteményt. 1974. június 27-30-ig Baja adott otthont a Nemzetközi Halászati Konferenciának. Szárnos alkalommal vett részt Solymos Ede és Kőhegyi Mihály nemzetközi tudományos üléseken, meghívottként és előadóként egyaránt.

Szoros együttműködés alakult ki az évek folyamán a jugoszláviai vajdasági múzeumokkal (Zombor, Szabadka, Sremska Mitrovica). A közös történelmi örökség összeköti a két területet, ezért mindkét ország kutatói számára elengedhetetlenül szükséges a muzeális értékek és a levéltárak anyagának kölcsönös ismerete. Ezek a kapcsolatok teszik lehetővé a rendszeres kiállításcseréket is.

Solymos Ede nyugdíjba vonulásával a múzeum történetében ismét lezárult egy fejezet. Munkássága alatt vált az intézmény múzeumkezdeményből valóban múzeummá, módszeres és tervszerű gyűjtésének eredményeként tárgyak halmazából Észak-Bácska néprajzát bemutatni képes, tárgyegyüttesekre építkezövé a néprajzi gyűjtemény. Az 50 évből több mint harminc az ő igazgatásával telt el, tudományos tevékenysége és egyénisége nagyban meghatározta a múzeum jellemző rculatát.

Távozása után kicserélődött és megszaporodott a munkatársi közösség, 1985-ben Szojka Emese néprajzos. 1986-ban Merk Zsuzsa történész került a múzeumba. A tudományos és kutatómunka folyamatosságát Kőhegyi Mihály 1986-ban történt igazgatói kinevezése biztosítja.

 

(Merk Zsuzsa: A bajai múzeum ötven éve In.: A bajai múzeum ötven éve, Baja, 1987.)

 

Megosztás/Mentés