A Türr István Múzeum Iparművészeti Gyűjteménye

Az európai iparművészeti gyűjtemények, műiparmúzeumok alapítása az 19. század második felében közgazdasági indíttatású volt. A kor ipara a régmúlt idők alkotásaira, a folyamatosan létesülő múzeumok gyűjteményeire példaként tekintett. A közgyűjteményekben összegyűjtött kollekciókkal a háziipar és a műipar fejlesztését kívánták elősegíteni.

Bár a magyarországi iparfejlesztést szorgalmazó iparmozgalmak már az 1840-es években Kossuth kezdeményezésére megkezdődtek, az első magyar iparművészeti közgyűjtemény, az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum alapítása csak 1872-ben következett be. E korszak (1870) népszámlálási adatai szerint Baja 18110 fős népességéből 7% tevékenykedett az ipar területén: majdnem 1300 iparosa volt a városnak. A nyilvántartások szerint Baján ekkor az építészeti és iparművészeti foglalkozásúak száma együttesen közel 200-ra tehető.

A magyarországi viszonylatban magasan iparosodott városban az 1883-ban alakult Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat is bekapcsolódott az ipar és az iparművészet „háttérmunkájába”, ismeretterjesztő, dokumentáló tevékenységébe. A társulat a térség legnagyobb szellemi „központjaként” megteremtette a helytörténeti, ipartörténeti, iparművészeti kutatás intézményesülésének személyi feltételeit, hiszen a társulat tagjaként kezdi tevékenységét Bellosits Bálint és a múzeum későbbi vezetője, a korai időszak legnagyobb gyűjteménygyarapítója, Borsay Jenő is. A Történelmi Társulat jegyzi a vármegye területének legjelentősebb iparművészeti tevékenységeit, bár gyűjteményezési munkája ekkor még a vármegye székhelyének, a zombori múzeum kollekcióinak gyarapítását segítette.

Az 1872. évi ipartörvény értelmében, annak érdekképviseleti erejében bízva 1885-ben, Baja város egyik legtekintélyesebb iparosmestere, a Grassalkovich palota és a ciszterci gimnázium rekonstrukciós munkáit végző, a Mészáros-ház és a bajai református templom építőmestere, Hunyadi Antal elnökletével megkezdte működését a Bajai Ipartestület. A 19. század végén, 20. század elején „a bajai társadalom gerincét az iparos társadalom képezte Baján, amely teljesen asszimilálva élt a város vezető intelligenciájával”- fogalmazott 1935-ben az ipartársaság fennállásának 50 éves jubileumi ünnepségén a közgyűlés elnöke. Az iparosok anyagi és szellemi teherbíró képességét használta ki Czérnay Imre elnök, amikor 1900 júniusában óriási propagandával megrendezték az addigi legnagyobb, jelentős erkölcsi és anyagi sikerrel zárult bajai iparkiállítást 320 iparos részvételével.

A Bajai Ipartestület 1935-ös jubileumi évében még egy nagyszabású rendezvény tartottak: Baja város képző- és iparművészeti, háziipari és népművészeti értékeit mutatták be Budapesten, a Nemzeti Szalonban. A kiállítás megnyitására Borbíró (Vojnich) Ferenc, Baja város polgármestere Horthy Miklós kormányzót kérte fel. A kiállítást Hubay Andor, Kézdi-Kovács Elemér és Oltványi (Ártinger) Imre rendezte, gróf Zichy János, a Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület elnöke, valamint Hubay Andor, a Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület igazgatója nyitott meg. A tárlatnak nagy sikere, országosan is jelentős sajtóvisszhangja volt, főként a munkanélküliség megoldására törekvő bajai ínségmunkaműhely, a szövőműhely tevékenységére figyeltek fel. A 120-200 főt alkalmazó műhely csipkeveréssel, hímzéssel, valamint torontáli és perzsaszőnyegek csomózásával foglalkozott, a munkát Borbíró (Vojnich) Ferenc polgármester felesége irányította, a hímzés- és szőnyegterveket Miskolczy Ferenc készítette.

A nagy sikerű Nemzeti Szalon-béli kiállítást 1936 novemberében a Bajai Iparművészeti Társulat csoportos bemutatkozása követte Szegeden, a Kálvin téri vitézi székház nagytermében. A Bajai Iparművészeti Társulat kiállításait követően, még ez évben, a megnyíló bajai múzeum iparművészeti gyűjteménye számára a társaság tagjaitól jelentős felajánlások történtek: Czeglédi Nagy József bőrdíszművekkel, ötvöstárgyakkal, Szommer Géza finom mívű, faragott órával, Rozmán Károly intarziákkal gyarapították a gyűjteményt.

Az első bajai iparművészeti közgyűjtemény létrehozásának gondolatával a korabeli forrásokban Türr István 1908-ban bekövetkezett halála után találkozhatunk, amikor személyes használati tárgyait az akkor még nem létező bajai múzeum iparművészeti gyűjteménye számára kérték el az örökösöktől. A relikviákat (jegygyűrű, szivartárca, majolika tálca, szelence, török és kínai kések, hímzett szarvasbőr utazópárna), melyeket a bajai múzeum alapításáig a városi levéltárban őriztek, csak 1937-ben kerültek gyűjteményünkbe.

A 75 esztendővel ezelőtt született bajai múzeumban – ahogyan a legtöbb közgyűjteményben – az 1937-1951 közötti időszakban, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának megalakulásáig a finanszírozás, a fenntartás gondja a város nagylelkűségén vagy szűkmarkúságán múlott, a gyűjteménygyarapítás, a szakmai munka pedig az önkéntes múzeumi alkalmazottak javadalmazás nélküli, társadalmi tevékenysége volt.

1937. augusztus 11-én Baja város polgármester-helyettese a következő felhívást intézte Baja város közönségéhez: „Baja város múzeuma – mindannyiunk hő vágya – tudomány és művészet-szeretettől átitatott lelkű közéleti férfiak ügybuzgalmából és áldozatkészségéből a megvalósulás stádiumába lépett.” A Bajai Takarékpénztár új szárnyának földszintjén helyet kapott modern képtár ekkor már működött. A felhívás célja, hogy a képtár köré a „Modern múzeumok egyéb szokásos szakosztályainak, nevezetesen: régiség-, könyv- és irattárának, néprajzi, természetrajzi, pénz- és egyéb gyűjteményeknek megszervezését most vettük célba; ezek megalapozása a város megértő közönségének közmunkálására vár.”

Az ezzel egy időben hatályba lépő légvédelmi törvény végrehajtási utasítására hivatkozva elrendelték a bajai épületek padlásterének, az ott felhalmozott gyúlékony, könnyen éghető anyagoknak, kiselejtezett tárgyaknak a letakarítását. A polgármester-helyettes arra kérte a lakosságot, hogy a padlás selejtezése, kiürítése során azokat a tárgyakat, melyek a múzeum számára értékesek lehetnek, szolgáltassák be a közgyűjteménynek. A felhívásban hosszan részletezi azokat a tárgyakat, melyek múzeumba juttatását fontosnak ítéli.

A felhívás nyomán 1937-1939 között több száz darab műtárgy, köztük értékes családi, nemzetségi iratanyagok, díszes kötésű könyvek, habán kerámiák, üvegtárgyak, porcelánok, majolika edények, férfi és női öltözetek, bajai ötvöstárgyak és néhány értékes bútordarab kerül a bajai múzeum gyűjteményeibe, megalapozva az iparművészeti gyűjteményt.

Az intézmény törzsanyagát Borsay Jenő, megbízott múzeumvezető saját elképzelése mentén várostörténeti, néprajzi, természetrajzi, könyvtári, képzőművészeti osztályra osztotta. Az alapítás évétől folyamatosan gyarapodó iparművészeti kollekció kezdetben nem külön gyűjteményként, hanem mindenekelőtt a hagyatékokat, a műtárgy-együtteseket egyben tartva, külön osztályokba sorolva nyert elhelyezést. A kerámiákat és porcelánokat, a mézeskalács sütőmintákat, az üvegtárgyakat és néhány bútort jelenleg is a néprajzi gyűjteményben, a textileket, az egyházi öltözeteket, ötvösmunkákat, kályhacsempéket, órákat és a bútorok másik részét a történeti gyűjteményben tartjuk nyilván.

A Türr István Múzeum alapítását követő évtizedben, a törzsanyag (a Türr-relikviák, a Déri-hagyaték egyes darabjai, a Bajai Ipartestület tagjainak adományai, a Bajai Iparművészeti Társaság ajándékainak, valamint jeles bajai, bácskai polgárok ajándékainak) számbavételét követően, ahogyan a bajai múzeum egészének, az iparművészeti gyűjteménynek gyarapítása is egyelőre csupán társadalmi feladat volt. Az iparművészeti gyűjtemény bővítésére, a gyűjtemény vásárlások útján történő koncepcionális alakítására 1951-ig nem volt anyagi fedezet (később is csak alig), s ez nagymértékben akadályozta (akadályozza ma is) a bácskai iparművészet emlékeinek esetlegességektől mentes gyűjteményezését.

 A korai időszakban tehát 1937-1951 között igen nagy szerep jutott az adományozóknak. A legkorábbi adományozók között ( a Türr, Mészáros Lázár és Déri hagyatékokon kívül) meg kell emlékeznünk Balogh S. Károlyról, aki értékes 18. századi felvidéki habán kerámiákat, Báldy Bellosits Flóráról, aki 18. századi kályhacsempéket vásárolt és ajándékozott a gyűjtemény számára. Rajtuk kívül a legjelentősebb adományozók a nyilvántartások szerint: Dely István, Sárközi Antal, Weindinger Dezsőné, Véres Károlyné, Szalmai Fülöp, Szommer László, Radó Jenő, Lonkai Jánosné, Kapots Nándor és Éber Sándor voltak.

Az iparművészeti gyűjtemény 1962-ben önállósult, amikor dr. Solymos Ede az iparművészeti leltárkönyvet megnyitva a bajai múzeum törzsanyagából kiválogatta, a szerzési naplóból átvezette és beleltározta az addig összegyűjtött iparművészeti tárgyak nagy részét. A Türr István Múzeum iparművészeti gyűjteményének gondozását, a gyűjteményi munkát korábban széttagoltan, a műtárgyak nyilvántartási helyének megfelelően több szakmuzeológus párhuzamosan végezte. A bajai múzeum iparművészeti leltárkönyve jelenleg  2006.1.34 leltári szám alatt 236 tételből áll. Ennél természetesen jóval több iparművészeti tárgyat őriz az intézmény (mintegy 500 db-ot), melynek egy része jelenleg is a helytörténeti, a néprajzi és a képzőművészeti nyilvántartásban szerepel.

A gyűjtemény és a gyűjteményrendezés egy másik kérdését villantja fel néhány jelentős faragvány, a Rácz Jenő mézeskalácsostól 1951-ben Solymos Ede által vásárolt mézeskalács mintázófák, melyeket a népi kézművességhez, a háziiparhoz kötődve sajátosan magyar kézműipari termékeknek is tekinthetünk. Ehhez fogható különlegességek is bőven akadnak a gyűjteményben: ilyen a vörös bőrbe kötött réz díszítésű Ferenc-csatorna emlékalbum, a hímzett magyar címerrel díszített kályhaellenző, az igazán különleges sötétzöld fatörzskályha, mely jelenleg tartós letétben a Dubniczay kastély állandó kiállításában látható, az 1883-ban a szegedi árvíz után, az újjáépítést megtekintő Ferenc József szobájából származó empire óra, a Türr-hagyaték faragott elefántcsontba foglalt arany fogvájója, a Drescher-féle vas- és vegyeskereskedés 280x140 cm nagyságú míves, fából faragott cégére, vagy a hulladékgyűjtő telepről fillérekért vásárolt míves kovácsoltvas tárgyak, melyek Kapots Nándor bajai lakatosmester munkái. Baja gazdag múltjának őrzője a 17. századi úrasztali terítő, az 1728-ban készült cin kupa, a Szent Antal plébániatemplom barokk orgonadíszei, a Grassalkovich palota millenniumi átépítésekor a múzeumba került míves zárszerkezetek, harang, később a Grassalkovich-címeres vörös márvány kandalló is, a 19. század elejéről származó utazóláda, varróasztalka, pipatórium, 19. század eleji porcelán és faragott tajtékpipák, szivarsapkák, 19. századi lő- és szúrófegyverek, a Latinovits családtól származó 1900-as női és férfi öltözetek (báli ruhák, női díszmagyar), s a 20. század első harmada textil- és kézműiparának jelentős termékei.

A bútorok közül csak néhányat említenék: az állandó helytörténeti kiállításban jelenleg is látható, két világháború közötti ónémet ebédlőgarnitúra, és zenegép, illetve egy a 18. század közepén készült szalongarnitúra. Nagyobb mennyiségű kerámia és majolika tárgy, ónfedeles kupák, tányérok, különleges üvegtárgyak, habán és Zsolnay edények színesíti a gyűjteményt.

A bajai múzeum iparművészeti gyűjteményének feldolgozásával, az intézményben őrzött műtárgyak pontos felmérésével, egységes nyilvántartási rendbe vételével, az állagvédelmi vizsgálatok elvégzésével előkészítetté válik a restaurálási munka, majd a gyűjtemény jelentős részének új állandó kiállításokban történő bemutatása.

A Türr István Múzeum tervezett új állandó kiállításaiban ugyanis a térség régészeti, történeti múltjának, néprajzi, művészeti sajátosságainak bemutatásán kívül jelentős hangsúlyt szeretnénk fektetni a jellegzetes bácskai, polgári életforma bemutatására is. A természeti, építészeti, tárgyi és humán miliő történetiségében egymásra épülő egyéni arculatát nem csak a muzeológia hagyományos módszereivel vagy a 21. századi modern multimédia-eszközök felhasználásával, de legfőképpen autentikus tárgyak közkinccsé tételével szeretnénk a bajai vagy Bajára látogató vendégek számára megismerhetővé tenni. 

Megosztás/Mentés