Solymos Ede; (1932-ig) Scharffenberger Ede (1926. jan. 30. Kalocsa – 2008. máj. 27. Baja): etnográfus, muzeológus, múzeumigazgató.

Édesapja Scharffenberger Ede takarékpénztári tisztviselő, édesanyja Jakab Sarolta polgári iskolai tanár. Apja korai halála miatt megözvegyült anyja nevelte fel. Felesége Solymos Edéné Göldner Márta (1928–2006) festőművész. Házasságukból két gyermek született: Zsellérné Solymos Márta (1952–1997) grafikusművész és Solymos Éva (1954–) tanítónő, gyógypedagógus.

Kalocsán, a jezsuita gimnáziumban érettségizett (1944). A budapesti PPTE néprajz–földrajz szakos hallgatója, később felvette a néprajz szakot, majd – az 1948 évi egyetemi reform után – az ELTE néprajz, régészet és muzeológia szakjain szerzett diplomát (1950). A történelemtudományok (néprajz) kandidátusa (1960; A Duna magyarországi szakaszának népi halászata c. disszertációjával). –

Egyetemistaként a Néprajzi Múzeum önkéntes gyakornoka, majd a fotótár és laboratórium ösztöndíjas vezetője (1948–1950). 1950 nyarán foglalta el a Bajai Városi Múzeum (1951-től Türr István Múzeum) igazgatói székét. Igazgatói tevékenységét megszakítva néhány évig Tálasi István aspiránsa volt az MTA-TMB-n (1953–1957).

A bajai múzeumot – aspiránsi idejét leszámítva – nyugdíjazásáig (1986) igazgatta. –

Gyermekkorát a szakmári parasztok és a dunapataji halászok között töltötte, szakmai érdeklődése ezért korán a dunai népi halászat emlékei felé fordult. A magyar hivatásos és népi halászat elkötelezett tanulmányozójaként vált a Duna halászatának nemzetközi hírű kutatójává. Vizsgálódásai középpontjába a folyamatosan változó vízi világ körülményeihez alkalmazkodó halászegyéniségeket, kezdeményező személyeket helyezte.

Kutatásaival rávilágított arra, hogy a halászok újító készsége azért vált meghatározó jelentőségűvé a zsákmányoló halászatban, mert a romló fogási lehetőségek folyamatos versenyre kényszerítették a halászó embereket.

Vidéki múzeumigazgatóként fontosnak tartotta a kiemelkedő bajai személyek (Türr István, Jelky András, Mészáros Lázár, Telcs Ede) emlékezetének, életútjának bemutatását. Neki köszönhető, hogy Angliában megtalálták Mészáros Lázár (1796–1858) sírját, és hamvait hazahozhatták Bajára (1991).

Pályája kezdetén a Néprajzi Múzeum megbízásából Kakasdon részt vett a bukovinai székely telepesek néprajzi kutatásában (1950). A Zenta környéki halászat fellelhető emlékeit és gyakorlatát a Városi Múzeum felkérésére az 1970-es évek elején gyűjtötte össze és mutatta be az intézmény állandó tárlatán.

Az 1980-as évek elején Bárth János felkérésére Kecel nagyközség monografikus kutatásában vett részt, ahol a természeti javak felhasználását kutatta és adta közre tanulmányában (1984). Több nemzetközi tanulmányúton (Lengyelország, Bulgária, Románia, Ausztria) és konferencián vett részt. Jelentős külföldi kollegiális kapcsolatai eredményeként nemzetközi halászati konferenciát szervezett Baján (1974); a nyolc ország tizenhárom kutatója által tartott előadások írásos változata német nyelvű tanulmánykötetben jelent meg. Gyűjtőútjain több tízezer fényképfelvételt és több ezer oldal jegyzetet is készített.

Muzeológiai szárnypróbálgatása Székesfehérváron kezdődött, ahol friss diplomásként a Műemlékek Országos Központja megbízásából a városi múzeum készülő állandó kiállításának halászati egységét rendezte (1950).

Bajára kerülve első feladatai között szerepelt egy új állandó kiállítás megrendezése, ahol a helytörténet mellett kiemelt szerepet kapott a halászat (1951). A bajai múzeumban több állandó helytörténeti, néprajzi kiállítást rendezett (1961, 1973), és a halászati tárlatot is többször megújította (1984, 2001).

Módszeres és tervszerű gyűjtésekkel sikerült kialakítania a bajai múzeum műtárgygyűjteményi rendszerét. Igazgatósága alatt a múzeumi gyűjtemény kb. nyolcezer műtárggyal gyarapodott; ezek közül kiemelkedő jelentőségű a Duna Pakstól Mohácsig terjedő szakaszán tevékenykedő halászok teljes eszközkészlete, az életmódjukkal kapcsolatos tárgyak.

A halászati kutatások mellett kiemelkedő kézművesség-kutatása is. Közel húsz bajai és Baja környéki kisiparos munkavégzésének dokumentálása mellett mintegy húsz kismesterség munkaeszköz-, valamint termékrepertoárját gyűjtötte be. Tárgygyűjtéseit olykor kiállításrendezői munkával is összekapcsolta. A feleségével közösen rendezett, Parasztasszony élete c. időszaki tárlat elbontását követően számtalan, a női munkavégzéshez kapcsolódó eszközt, házberendezési tárgyat sikerült intézménye számára megszereznie (1964). Igazgatósága alatt jött létre – bár általa kevésbé javasolt épületben – a bajaszentistváni Bunyevác Tájház (1979).

A Bajai Türr István Múzeum Kiadványai címmel önálló könyvsorozatot indított (1957). A halászat témakörében írt tudományos tanulmányai, közleményei jeles hazai folyóiratokban (Ethnographia, Néprajzi Értesítő, Acta Ethnographica) jelentek meg. Levéltári források elemzésével féltucatnyi halászcéh működését adta közre megyei múzeumi évkönyvekben (Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve, Cumania, Zalai Múzeum, Komárom Megyei Múzeumok Közleményei). Közérthető, olvasmányos stílusban számos országos, megyei és városi lapban (Halászat, Élet és Tudomány, Petőfi Népe, Bajai Honpolgár stb.) adott közre tudományos ismeretterjesztő cikkeket. Az ötkötetes Magyar Néprajzi Lexikonba közel 40 szócikket írt a halászati szakkifejezésekről, üzemformákról. A nyolckötetes Magyar Néprajz II. Gazdálkodás kötetében a halászat technikai feltételeit foglalta össze.

Szocialista kultúráért kitüntető jelvény (1967, 1977), a TIT Bács-Kiskun Megyei Szervezetének bronzplakettje (1973), Bács-Kiskun Megye Közművelődési díja (1994), Bács-Kiskun Megye Tudományos díja (2001), a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Pro Museo emlékérme (2006). Baja Város Díszpolgára (2002). – Az elemi iskola négy osztályát Szakmáron végezte, ahol édesanyja tanítóként harangot öntetett számára, amelyen a következő felirat olvasható: „ADOMÁNYOZTA SOLYMOS EDE IV-IK OSZT. TANULÓ 1936. ÖNTÖTTE SZLEZÁK RÁFAEL BUDAPESTEN”. „Dr. SOLYMOS EDÉNEK” felirattal Osváth Mária szobrász bronzplakettet készített (1982). Munkássága előtt tisztelegve, születésének 90. évfordulója alkalmából Gárdony Város Önkormányzata és a Velencei-tavi Kistérségi Alapítvány mellszobrot (Kontur András szobrászművész alkotása, 2016) állíttatott az agárdi csónakkikötő melletti parkban.

F. m.: A Türr István Múzeum története és ismertetése (A bajai Türr István Múzeum kiadványai. 2. Baja, 1958); Adatok a Fehér-Körös halászatához (A gyulai Múzeum kiadványai. 14. Gyula, 1960); Dunai halászat. Népi halászat a magyar Dunán (Bp., 1965; 2. bőv., átd. kiad. 2005); Bácskiskun megye népművészete. Janó Ákossal (Kecskemét, 1966; 2. kiad. 1972); Telcs Ede. Telcs Andrással (Baja, 1966); Ki volt Jelky András? (A bajai Türr István Múzeum kiadványai. 25. Baja, 1983); Mészáros Lázár Angliában. In: Mészáros Lázár emlékezete. Az 1991. márc. 13-ai tudományos ülésen elhangzott előadások. Szerk. Kőhegyi Mihály, Merk Zsuzsa (Bajai Dolgozatok 8. Baja, 1993); A Velencei-tó halászata (Bp., 1996); Dunai halászat. Hagyományos halászat a magyar Dunán (Bp., 2005); Sugovicán innen – Dunán túl (Baja, 2007).

Irod.: S. E. munkássága. Emlékirat és bibliográfia. Szerk. Bárth János (Kecskemét, 1994); Merk Zsuzsa: S. E. 75 éves (Magyar Múzeumok, VII, 2001, 60. p.); Szilágyi Miklós: S. E. 75 éves (Néprajzi Hírek, XXX, 2001, 118–122. p.); Kothencz Kelemen: Interjú S. E.-vel 80. születésnapja alkalmából (Néprajzi Hírek, 2006. 1–2., 98–100. p.); Szilágyi Miklós: S. E. halálára (Néprajzi Hírek, XXXVII, 2008, 84–86. p.); Szilágyi Miklós: S. E. életművének tudománytörténeti jelentősége a halászat történeti és néprajzi kutatásában. In: Víz, ember, örökség. Szerk. Kothencz Kelemen (Baja, 2017, 7–12. p.); Csoma Zsigmond: S. E. és Balassa Iván barátságának eredménye a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköz-történeti Archívumában (uo., 53–68. p.); Gebauer Hanga: S. E. fényképfelvételei a Néprajzi Múzeum Archívumában (uo., 69–80. p.); S. E. (Névpont: https://www.nevpont.hu/palyakep/solymos-ede-fec33).

Kothencz Kelemen