„én semmi egyéb nem voltam, mint csupán becsületes ember”
230 esztendeje, Baján született első honvédelmi miniszterünk, a Batthyány-kormány hadügyminisztere, Mészáros Lázár.
Hazatérőben, de hazájától távol halt meg 1858. november 16-án Angliában, ott is temették el, mivel addig nem kívánt hazatérni Magyarországra, ameddig az idegen uralom alatt áll. Több, mint 100 évvel később, 1991. március 15-én helyezték végső nyugalomra földi maradványait szülővárosában, Baján, a Rókus temető kápolnájában. Első hadügyminiszterünket kortársai is „a legbecsületesebb magyarként” jellemezték, aki nemcsak karddal, – hanem tudományos munkássága révén – tollal is dicsőséget szerzett hazájának.
Mészáros Lázár 1796. február 20-án, Baján született középbirtokos nemesi családban. Apja, pacséri Mészáros János táblabíró, földbirtokos, anyja Piukovics Katalin tekintélyes nemesi család sarja volt. Apja halála után Katymárra került anyai nagybátyjához, Piukovics János helyi plébánoshoz, nem sokkal később édesanyja halálával teljes árvaságra jutott. Tanulmányait Baján, Szabadkán, Pécsen és Pesten végezte, klasszikus műveltséggel rendelkezett és legalább nyolc nyelven beszélt. Tagja volt a Bajai Céllövész Egyletnek és tudatosan katonai pályára készült, ezért 1813-ban véglegesen felhagyott jogi tanulmányaival és elszegődött katonának.
A bácsmegyei lovas velitések főhadnagyává választották majd részt vett a Napóleon elleni 1814 – 1815-ös hadjáratokban, ami után már „bátor és belátó tisztként” jellemezték. Az Itáliában állomásozó 5. Radetzky gróf huszárezredhez került 1837-ben.
Mindeközben szellemi fejlődésére is gondot fordított, hiszen bővítette idegennyelv-ismeretét és különböző – főként társadalom- és természettudományi, valamint gazdasági, mezőgazdasági és ipari – tudományos kérdésekkel és problémákkal is igen körültekintően foglalkozott cikkeiben. A Magyar Tudós Társaság gróf Széchenyi István javaslatára 1844-ben levelező tagjává választotta tudományos munkássága elismeréseként. Székfoglaló értekezését „A katonaságról” címmel, a modern polgári társadalom hadseregének jellemzéséről írta meg, amit az 1845. október 28-i akadémiai kisgyűlésen olvastak fel. A Magyar Gazdasági Egyesület 1847-ben választotta tagjai közé.
Ezredessé és ezredének parancsnokává nevezték ki 1845-ben. Az 1848-as forradalom kitörésekor az itáliai hadszíntéren tartózkodott, visszaemlékezései szerint itt értesült hadügyminiszteri kinevezéséről, Kossuth Lajos Pesti Hírlapjából. Hazautazott és 1848. május 23-a után elfoglalta miniszteri tárcáját, amit 1848. április 11-től 1849. április 15-ig töltött be. „Hadügyérünk nem valami marcziális, mord kinézésű, s gőgös affektálás által magát nevetségessé tevő, kozákos főtiszt, hanem valódi humánus férfiú, eleven eszű kedélyes ember, a szó legnemesebb értelmében hazafi vagy polgárkatona” írta róla a Nemzetőr 1848. május 27-i száma. A hadügyminiszteri posztról önként mondott le 1849. április 15-én, mintegy önkritikát gyakorolva saját minisztersége eredményessége kapcsán.
Szülővárosa Baja, 1848 júniusában választotta meg országgyűlési képviselőjének. A hadügyminiszter fontosnak tartotta, hogy személyesen is találkozzon választóival és megköszönje azok bizalmát. A magyar honvédség megszervezése mellett a szabadságharc alatt főparancsnoki feladatokat is ellátott. Az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja, a katonai növeldék főfelügyelője és vezérkari főnök is volt.
A szabadságharc leverése után Törökországba emigrált, innen 1851-ben Angliába, majd Franciaországba utazott. Számkivetésében naplót vezetett és ekkor kezdte el írni emlékiratait, amelynek kifejezett célja volt – miként írta is – bemutatni, „hogy én semmi egyéb nem voltam, mint csupán becsületes ember”. Távollétében a haditörvényszék kötél általi halálra ítélte, amit 1851. szeptember 21-én távollétében, jelképesen (azaz „in effigie”) végre is hajtottak. Fekete táblára írták fel a nevét és ezt akasztották fel a bitófára, ezzel megszégyenítve az egykori hadügyér emlékét.
Elhatározta, hogy maga mögött hagyja Európát és szerencsét próbál az Újvilágban 1853-ban. Terve a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be, hiába volt gazdálkodó farmer, majd házitanító. Az amerikai állampolgárságot 1858 szeptemberében kapta meg, ezután pedig, mivel már régóta tervezte visszatérését Európába, Angliába utazott. Akkor érte a halál, amikor épp látogatóban járt régi barátjának, gróf Teleki Sándornak az anyósánál, Lady Langdale-nél, Eywoodban. Titley temetőjében temették el, ahol eredeti sírhelye azóta is megtalálható, földi maradványait viszont 1991-ben hazaszállították és Baján, a Rókus temetőben helyezték végső nyughelyére.