Skip to content

Photo and Media Library

A bajai Türr István Múzeum fényképgyűjteménye

A múzeum első évtizedében vezetett szerzési naplókban bejegyzett tárgyak a beérkezés sorrendjét követték, nem volt tudományágakra bontott nyilvántartás. A naplókban fényképeket csak elszórtan találunk, de az ezen időszakban gyűjtött felvételek várostörténeti szempontból jelentős értéket képviselnek gyűjteményünkben. 

Ezekben az években a város polgárai több olyan fényképet ajándékoztak a múzeumnak, melyeken megőrződött Baja város arculata, elsősorban a múlt század végétől a negyvenes évekig. A XIX. sz. végén készült képeken leginkább Baja belvárosa, jelentősebb középületei láthatók. A fényképek készítőinek a célja az volt, hogy érzékeltessék Baja korabeli hangulatát, építészeti szépségeit. Emellett azonban más fontos információt is közölnek számunkra. Gondolok itt az üzleteken látható cégtábláknak a helytörténeti vonatkozására, ritkább esetekben pedig a képen látható személyek öltözetére, mely szintén jól hasznosítható adat lehet a kor jellemzésére. 

A századforduló és századelő időszakában készült képek örökítették meg először a város jelentős eseményeit. A bajai gyűjteményben az első ilyen felvétel egy szerencsétlenséghez fűződik, nevezetesen a Darázs utca 1905-ös leégéséhez. A tizenegy évvel később készült kép már az I. világháborúhoz kapcsolódik, melyen a hadászati célra leszerelt templomi harangokat búcsúztatják. A boldog békeidők pezsgő társadalmi életét szintén bemutathatjuk a fényképek segítségével. Városunkban is sok egylet működött, s a legtekintélyesebbek egy-egy estélyen, évfordulóján készült csoportképek megtalálhatók gyűjteményünkben. Ilyen például a bajai tűzoltóegyletről készült felvétel, melyről tudjuk, hogy a már említett Darázs utcai tűzvész után – ahol sikertelenül próbálkoztak az oltással – közgyűlésen határozták el, hogy fejlesztik felszereléseiket, tanfolyamokon vesznek részt a sikeresebb működés érdekében. Ezeknek a tanfolyamoknak, korszerűsítéseknek, korszerűsítéseknek az emlékét több felvétel őrzi, közte az 1926-ban megrendezett győri tanfolyamét is. 

A közélettel foglalkozó fényképek leginkább a 20-as 30-as években készültek. Ebből az időszakból származnak a polgármesterekről, valamint a városházán dolgozó tisztviselőkről s a város iskoláinak tanerőiről készült felvételek. 

A helytörténeti vonatkozású felvételek tekintélyes része az 1944-ben múzeumunkba került, a közel 300 üvegnegatívból álló, Bajza Lajos által a városról készített sorozat. Az 1930-as 40-es években készült felvételek bemutatják a város jelentős műemlékeit, létesítményeit, sőt az akkor működő gyárakat s az ott folyó munkát. Szintén ebből a korszakból valók Nagy Andrásnak, a város építészmérnökének felvételei, melyek az általa tervezett vagy átalakított épületeket örökítik meg. Nagy András nem csak jó minőségű felvételeket készített, hanem ezzel együtt fontos információkat is közöl az utókor számára a felvett témáról a fotók hátoldalán. Érdekesség, hogy a fontos adatközlés mellett a humornak is teret engedett. Feljegyzése alapján tudhatjuk meg azt is, hogy a Vörös-hídon álló horgászó fiút mintázó fiút szobor felavatása utáni napon a vidám szent jánosi gyerekek sütőtököt ragasztottak a szobor fenekére. 

A XX. század elején készült felvételek között találhatók – igaz a várost ábrázoló képek mellett kisebb számban szerepelnek – a néprajzi vonatkozásúak is igen értékesek, hiszen a Baján és környéken élő népcsoportok (német, bunyevác, sokac) viseletének alakulása is nyomon követhető. 

A magyar múzeumok életében döntő fontosságú volt az 1950-es év. Ekkor központi irányítás alá kerültek, s egységesült a nyilvántartás rendszere is. A bajai múzeum esetében azért is kiemelkedő jelentőségű ez az év, mert akkor kezdte meg munkáját Solymos Ede néprajzkutató, az első szakképzett muzeológus, akinél gyűjtőútjain nélkülözhetetlen kellék volt a fényképezőgép. 35 éves múzeumi munkássága során közel 20.000 felvételt készített. A területünkön élő népcsoportok viseletein, szokásain, a várostörténeti szempontból fontos eseményeken kívül megyénkben, sőt határainkon túl is több száz felvételt készített. A bajai kisipar, a kismesterségek tárgyi emlékei mellett a munkafolyamat jellemző mozzanatait is megörökítette. A gyűjtemény egyik legértékesebb részét alkotja az általa kutatott, a dunai halászatot bemutató felvételek melyet működése kezdettől egészen a nyolcvanas évekig fényképezett. 

Az 50-es évekkel kezdődő folyamatban, amely a fényképanyag ugrásszerű növekedését eredményezte, egy másik muzeológus is fontos szerepet játszik, Kőhegyi Mihály régész személyében. Ásatásain több ezer felvételt készített. 

Ma is igyekszünk a város képének változását megörökíteni. A kilencvenes évek elejétől a politikai események hatására több szobor, tábla tűnhet el nyomtalanul, ha azt nem dokumentáljuk a fényképezőgép segítségével is. A gazdasági átalakulást követően számtalan kis bolt, vállalkozás rövid életű, s évek múltán csak a fénykép őrzi azt, hogy valaha, ha rövid ideig is, részei voltak a város életének. A múzeum munkatársai kutatásaik, gyűjtőútjaik során igyekeznek minden örökesítésre érdemes tárgyat, eseményt, személyt lefényképezni, így a fotógyűjtemény gyarapodása folyamatos.

 

 

 

 

 

 

 

 

Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.