Karantén-gyűjtés

Felület megjelenésének beállításai

A felület megjelenésének beállításai
Az alábbi kapcsolókkal olyan beállításokat érhet el, amik segítik az olvasási nehézséggel élőket.
Ezzel megnövelheti a felület kontrasztját.
Ezzel erősebbé teheti a szöveg kiemelését.
Ezzel kikapcsolhatja a mozgó elemeket.

A Türr István Múzeum szeretné dokumentálni: összegyűjteni és megőrizni az utókornak a kortárs valóság eseményeit, aktuálisan a 2020. március 11-től érvényben lévő veszélyhelyzethez kapcsolódó dokumentumokat, fényképeket, személyes történeteket, a karanténvilág sajátosságait, különleges életképeit, a veszélyhelyzet megszűnését követően pedig majd annak tárgyi emlékeit is. Muzeológusaink már létrehoztak egy karantén kollekciót az elmúlt hetektől készülő (steril) maszkokból, amelyet szeretnénk kiegészíteni és folyamatosan gyarapítani a védekezéshez, illetve az elzártságban, a házi karanténban, távoktatásban használt eszközök, tárgyak fényképeivel, rövid videófelvételekkel, az elszigeteltséghez, a védekezéshez, a távoktatáshoz kapcsolódó történetekkel, gyermekrajzokkal, dokumentumokkal. A Türr István Múzeum ezúton hívja közös gyűjteményezésre a Bajai járásban, a Bácsalmási járásban és a Jánoshalmi járásban élőket, hogy a veszélyhelyzet elmúltával az utókor számára megörökíthető, felidézhető, kiállításban bemutatható lehessen ennek a mindnyájunk számára furcsa időszaknak az emlékezete.

Leveleiket, történeteiket, fényképeiket, rövid filmfelvételeiket, hanganyagokat, művészeti alkotásokat és minden egyéb információt, dokumentumot a karantengyujtes@gmail.com címre kérünk és örömmel várunk. A beküldött anyagokból a gyűjtés időszakában folyamatosan válogatást mutatunk be honlapunkon és Facebook oldalunkon.

A hetente frissülő galéria megtekintése.

A kép Ferencz S. Apor: A parton (2018) c. alkotása

 

2020.04.19 - 08:08, vasárnap