2023. június 30 – november 18.
Baja és az erdélyi Csíkmindszent, Csíkszereda települések Nagy István miatt, Nagy Istvánért 2023-ban három alkalommal találkoznak: március 28-án, június 30-án és szeptember 8-án. Az 1873. március 28-án Csíkmindszenten született, majd Baján 1937. február 13-án elhunyt festőművész, Nagy István életműve és emléke előtt a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum és a Türr István Múzeum szakmai együttműködéssel: kiállításokkal, kiadványokkal és konferenciával tiszteleg. A művésznek ma két köztéri emlékműve áll: az egyik, a Ferencz Ernő domborművével emelt oszlop a szülőház helyén, a másik Varga Imre 1973-ban készült mellszobra Baján, az 1985-ben megnyílt Nagy István Képtár előtt. Az emlékév rendezvényei a szülőfaluban, Csíkmindszenten kezdődtek március 28-án, ahol sokan helyezték el az emlékezés és a tisztelet virágait a szülőház egykori helyén álló emlékoszlop körül, majd a Mikó-várban megnyílt a Nagy István 150 című kiállítás.
A Türr István Múzeum alapításakor a képzőművészeti gyűjtemény gerince, egyik legjelentősebb törzsanyaga a Nagy István özvegye által 1937-ben ajándékozott 39 darab Nagy István műalkotás volt. A bajai múzeum képzőművészeti gyűjtőmunkájának középpontjában így a közgyűjtemény alapításától napjainkig Nagy István művészete áll. A gyűjteményben jelenleg 64 db Nagy István művet őrzünk, amelynek nagy része a Nagy István Képárban 1985-től állandó kiállításban megtekinthető.
A Nagy István Képtárban 2023. június 30-án 17 órakor nyíló időszaki kiállításban a Türr István Múzeum képzőművészeti gyűjteményének remekművei mellett számos köz- és magángyűjteményből kölcsönzött alkotás bemutatásával tisztelgünk a 150 éve született korszakos művész életműve előtt.